Jó néhány téma vár megírásra a jegyzetfüzetemben, most mégis egy olyan kihívásról szeretnék írni, amiről nagyon keveset beszélünk, pedig a nyelvtanulás folyamán mindannyian szembesülünk vele.
Egyetértesz velem abban, hogy a nyelvtanulás felnőttként izgalmas és bizony nem könnyű út? Talán eleve nem vállalod, mert az iskolában azt tapasztaltad, nehéz és sokszor unalmas dolog? Esetleg lelkesen vágtál bele, de azóta sem tudsz kilépni az “újrakezdem-abbahagyom” ördögi körforgásából?
Hogy miért ez a sikertelenség, annak számtalan oka lehet, de mégis a félelmekről beszélünk a legkevesebbet. Nem vagyok pszichológus és valószínűleg nem is tudok kimerítő választ adni ezekre a kérdésekre, de – néhány évtized óta – én magam is ezen az úton járok és szeretném megosztani veled, mit tapasztaltam.
Nem túlzás félelmekről beszélni?
Lehet, hogy magadban most azt mondod: “Ez azért egy kicsit erős.” Hiszen a nyelvtanulás felnőttként csak egy hobbi, aminek semmilyen tétje sincs. Tulajdonképpen mi nem akarunk nyelvvizsgát tenni, nem akarunk Oroszországban dolgozni, nem kell oroszokkal beszélgetnünk. Minek ezt akkor olyan komolyan venni?
Tudom, miről beszélek. Szerinted miért nem akarok néhány évnyi “tanulás” után sem beszélgetni angolul? Miért az a deklarált célom az angollal, hogy csak olvasásra kell nekem ez a nyelv? Bizony félelmek húzódnak a mélyben, akár szembenézünk velük, akár nem.
De nem az a célom ezzel a bejegyzéssel, hogy rossz hangulatot keltsek benned, hanem csak egy olyan – valamilyen módon mindannyiunkat érintő – problémáról szeretnék írni, amiről nem szoktunk beszélni. És megpróbálok néhány gondolatot megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogyan tudod a félelmeidet leküzdeni.
Ennek a posztnak a keretei nem engedik, hogy az összes félelmünkről egyszerre írjak, most csak egyről lesz szó. A folytatás azonban hamarosan következik.
1. A régi tudás elvesztése
Az egyik leggyakoribb félelmünk az, hogy ha korábban már tanultunk egy idegen nyelvet, majd hosszabb időre félretettük, akkor elveszítettük az egyszer már megszerzett tudásunkat.
Ez a félelem különösen erős lehet akkor, ha régebben sok energiát fektettél ebbe a tanulásba és komoly eredményeket értél el. Mondjuk orosz tagozatos voltál, ötösre érettségiztél oroszból, netán egyetemre, főiskolára is jártál.
Hadd meséljem el neked a történetem, amiről eddig csak keveseknek beszéltem! Gondoltad volna, hogy kb. tíz évre mélyen eltemettem magamban az oroszt, ami korábban az életem meghatározó része volt?
Az én történetem
Az orosz nyelv gimnazista koromtól kezdve játszott igazán fontos szerepet az életemben. Ahogy az lenni szokott, egy nem mindennapi tanáregyéniség (Roczkó Kriszta néni) húzott be az oroszba olyan mértékben, hogy hetente legalább 15 órát foglalkoztam vele. Egyértelmű volt a folytatás, az út a szegedi egyetemre vezetett és jó néhány évig fel sem merült bennem, hogy ez valaha is megváltozhat.
De az élet és a “nemzetközi politikai helyzet” változásokat hozott, és az orosz nyelv szépen lassan háttérbe szorult. Egy nap pedig teljesen eltűnt. Más feladatok, új kihívások foglalkoztattak. Például az, hogy megtanuljam a nagy-, déd-, ük-, szépszüleim anyanyelvét, mert hogy magyarországi német családból származom, de otthon nem tanítottak németre a második világháború okozta félelmek miatt.
Bevallom neked, annyira hűtlen lettem az oroszhoz, hogy sokáig sokan nem is tudtak arról, hogy bármilyen közöm van hozzá. Nagy ritkán elgondolkodtam azon, vajon mire volt jó ez a rengeteg ráfordított munka és idő, ha azután mind feledésbe merült.
Telt-múlt az idő és az új nemzedék számára már nem a gyűlölt kötelező, hanem egy izgalmas, egzotikus dolog volt Oroszország és vele a nyelv is. Egyre többször jutott eszembe, milyen kár, hogy hagytam elveszni a régi szenvedélyt és a régi tudást.
Az igazi fordulatot azonban egy fesztivál hozta meg, ahová a családommal és a barátaimmal mentem. Emlékszem, egy szép szeptemberi nap volt, a budai várban. Mit sem sejtve sétálgattunk a sátrak között, amikor megpillantottam egy orosz étterem standját.
Összeszorult a szívem, ahogy ráébredtem, hogy ez az egész már nem része az életemnek. Olyan érzésem volt, mintha ezzel a múltam egy darabja is eltűnt volna.
Persze nem láttam még aznap hozzá, hogy előkeressem a melléképületben porosodó régi könyveimet. De hamarosan azon kaptam magam, hogy egyre többször jut eszembe egy-egy orosz mondat vagy szó. És egyszer csak megérett bennem az elhatározás, hogy újra visszatérek az oroszhoz és újra megtanulom azt, amit egykor már tudtam.
Nagyon enyhe kifejezés, hogy kezdetben nehéz volt. Az eltelt időszak alatt sok mindent elfelejtettem, és először úgy éreztem, mintha az egész nyelvet újra kellene tanulnom. De erőt adott az, hogy egyre több szó és nyelvtan tűnt ismerősnek és nem telt el sok idő, amikor szinte robbanásszerűen felszínre tört a régi tudás.
Ez a tapasztalat megerősített abban, hogy az, amit egyszer megtanulunk, sosem veszett el teljesen. Bár hosszú idő telhet el és más területek felé fordulhat az életünk, a tudás és az emlékek mindig ott maradnak valahol mélyen bennünk. Csak újra rájuk kell találnunk, és lehetőségünk van újra felfedezni azt, amit már egyszer megszereztünk.
Persze nem mindegy, milyen szinten volt a tudásunk, de ha megadjuk magunknak az esélyt, nagy meglepetésben lesz részünk.
Az orosz nyelv újbóli felfedezése új lendületet és motivációt adott az életemnek. Egy idő múlva elindítottam a Beszéljünk oroszul! blogot, majd két évre rá ezt a honlapot és azóta már 12 év telt el.
Mit tehetünk?
De mégis mit tegyünk, ha attól tartunk, hogy nem tudjuk visszahozni a korábban elsajátított szavakat, kifejezéseket vagy nyelvtani szabályokat?
Lehet, hogy pszichomaszlagnak fogod tartani, amit most írok, de azt javaslom, mégis gondold át, mielőtt elvetnéd!
Az első lépés a félelmek legyőzésében az, hogy tudatosítjuk és elfogadjuk őket. A nyelvtanulás egész ideje alatt lesznek benned félelmek. A legjobb, ha elfogadod, hogy ezek természetesek és átmenetiek. Megnyugtató lehet arra gondolni, hogy sok más nyelvtanuló is hasonlóképpen érez. Én mindenképpen.
Gondolj arra, hogy a hiba nem a te készülékedben van, mert a nyelvtanulás néha tényleg nem könnyű! Például azért is, mert attól félünk, soha nem jön vissza a régi tudásunk.
Ahelyett, hogy hibáztatnád magad emiatt, inkább fogadd el, hogy ez természetes része a tanulási folyamatnak.
Az elfogadás segít abban, hogy megnyugodj és hozzáláss végre az oroszozáshoz. Ezáltal könnyebben tudsz koncentrálni a tanulásra és haladni az úton, anélkül, hogy a félelmek hátráltatnának.
A második fontos tapasztalat az, hogy haladj kis lépésekben! Ne várj egyből túl sokat magadtól! Legyenek kis, elérhető céljaid, amiknek nem kell komolyaknak lenniük, csak csináld rendszeresen!
Meghallgatsz egy jó zenét és megpróbálsz megérteni belőle minél többet. Elolvasol egy anekdotot (viccet) vagy egy idézetet. Megnézel egy videót a YouTube-n.
A harmadik teendő az, hogy találj minimum EGY, nagyon erős, tartós motivációt! Ezzel kellett volna kezdenem, mert enélkül nincs kitartás a félelmek és nehézségek közepette.
Ha motivált vagy, átléped a komfortzónádat és időt, energiát teszel bele a tanulásba. Érzelmileg egyre jobban fogsz kötődni nemcsak az orosz nyelvhez, hanem az orosz emberekhez és Oroszországhoz is, és ez meghozza a kedved, hogy többet foglalkozz vele, velük! Megérkeznek az első sikerek és ugye nem kell hangsúlyoznom ennek az erejét? Ha motivált vagy, a kudarcok ugyan megtorpanásra késztethetnek, de feladni nem fogod.
Végül még egy dolgot szeretnék ajánlani negyedik szempontként. Használj olyan forrásokat és olyan ÚJ MÓDSZEREKET, amelyek segítenek felidézni és megerősíteni a már meglévő alapot! Különösen akkor, ha úgy tapasztaltad, a régi módon nem sikerült igazi eredményeket elérni.
De erről majd következő bejegyzésben, mert ez egy újabb félelmet indít el bennünk …
Ha úgy érzed, te is ebben a cipőben jársz, kérlek, írd meg! Támogassuk egymást azzal, hogy láthatóvá válik, nem vagyunk egyedül! Még a félelmeinkben sem.
