Folytassuk a hétköznapi nyelvtanulókkal folytatott beszélgetéseket! Katát (Krizsány Katalint, aki nekem már csak Kátya marad mindig) szintén 2020 áprilisában ismertem meg, az akkor induló támogatói csoportomba jelentkezett. Előzetesen nem is szükséges bemutatni, mert különleges, elragadó egyénisége úgyis magáért beszél. Íme az interjú:

Hogy kezdődött?

Azok közé tartozom, akiknek általános iskolában is kellett oroszt tanulni. Erről azonban semmilyen emlékem nincs, csak a gimis évek maradtak meg.

Nem ment jól az orosz, előfordult, hogy egy órán három egyest is kaptam. Aztán egy nap egy helyettesítő tanár jött be, és vele kezdődött minden. Ízig-vérig pedagógus volt, úgy tartotta, minden emberben van valami jó. Engem nagyon sokat dicsért, és azt javasolta érettségizzek oroszból.

Ekkor rákaptam az oroszra és olyanokat csináltam, amikhez kedvem volt. A cirill betűk mindig is elvarázsoltak és nagyon tetszett az orosz költészet. Például megtanultam a Жди меня … (Várj reám …) kezdetű verset és ma is tudom.

Az érettségim végül négyes lett, és egy jó ideig egyáltalán nem foglalkoztam az orosszal. Egészen pontosan 30 évig.

Mi az, ami újra összehozott benneteket?

Egy vita, amit egy valaha volt orosz „faktossal” folytattam arról, hogy a híres pezsgő, a Советское игристое nevében hol van a hangsúly. A neten keresgéltem válasz után és akkor bukkantam a beszeljunkoroszul.hu weboldalra. Ez három éve történt, éppen akkor indult a támogatói csoportod és elhatároztam, hogy „csakazértis” megtanulok oroszul.

Mi tetszik az oroszban?

Az orosz nyelv hangzása gyönyörű és valahogy ismerősnek tűnik. Talán furcsán hangzik, de álmaimban néha a tajgán vagyok és oroszul is álmodom. Olyan érzés, mintha orosz lennék. Sokan a valóságban is orosznak néznek, talán a szőke hajam, a vonásaim és az egyedi, színes öltözködési stílusom miatt. Összességében véve azt mondhatjuk, jól áll nekem az orosz.

Nagyon tetszik az orosz irodalom, mindig is nagy rajongója voltam. Szerelmes voltam Vronszkij grófba az Anna Kareninából, imádtam az Anyegint. Gimis koromban óriási élményem volt Viszockij életdrámája, a Mielőtt csillag lettem (Hegedűs D. Géza előadásában). Olvastam Marina Vlady Szerelmem, Viszockij című, meglehetősen nyomasztó hangulatú könyvét. Újabban pedig Vlagyimir Megre Anasztázia-könyveit olvasom nagy érdeklődéssel.

Nagyon tetszik az orosz karakter, ami számomra az élniakarásban, a mély érzésekben és a szenvedélyben nyilvánul meg. Én magam is ilyen vagyok, óriási a teherbírásom, mindent túlélek.

És persze tetszik ez a gyönyörű ország, remélem, egyszer még lehetőségem lesz végigutazni a Transzszibériai vasútvonalon vagy elmenni a Borostyánszobába.

Beszéljünk magáról a nyelvtanulásról! Milyen volt az újrakezdés?

Bevallom őszintén, nem is a nyelvtanulás volt a legnehezebb. Eleinte meg kellett barátkoznom az online, csoportos órákkal, a technikával.

De maga az orosz nagyon jól ment. Nem is gondoltam, hogy harminc év után ennyire visszajönnek a dolgok. A sikerélmény persze motiváló volt, és elég sokat készültem a keddi foglalkozásokra. Utána viszont elérkezett az a bizonyos híres stagnálás. Az új ismereteket már nem volt olyan könnyű megszerezni és volt néhány rossz beidegződésem is, ami hátráltatott.

Ezekről beszélnél egy kicsit bővebben?

Van egy szótárfüzetem és ragaszkodtam ahhoz, hogy abba leírjam az új szavakat, valahogy szerettem volna őket rögzíteni. Nem azt mondom, hogy ez baj, de nem érdemes rá túl sok időt pazarolni.

Aztán meg az, hogy mindent birtokos esetbe akartam tenni és MINDENT (leginkább a nyelvtant) meg akartam érteni. Szükségem volt a magyarázatokra, amiknek többnyire magam akartam utánajárni. Néha órákig elmélkedtem egy-egy szóalakon, végződésen, főleg, ha az nem felelt meg az előzetes elképzeléseimnek.  

Arról is szívesen hallanánk, hogy sikerült ezektől az úgynevezett „rossz szokásoktól” megválnod.

Nem ment egyik napról a másikra, de elengedtem a görcsös akarást, hogy mindenáron meg akarom tanulni. És ettől elkezdtem élvezni az oroszt. Az órákon nem jegyzetelek, hanem egyszerűen hallgatom és figyelem a beszédet. (Persze az órai anyag szövegét és hangfelvételét mindig megkapjuk, aminek alapján tanulni tudok).

Már nem zavar, ha hibázok, mert megértettem, hogy ez is része a nyelvtanulásnak. Ezért nem görcsölök azon, hogy milyen hibákat ejtek.

Megtanultam, hogy nem kell cifrázni, az is jó, ha egyszerűen beszélek. Rájöttem arra, hogy a lényeg a kommunikáció, az, hogy megértsük egymást. Van erre egy hasonlatom: Nem az tud úszni, aki tökéletes kartempóval kétszer átússza a medencét, hanem az, aki az óceánban úszik három órát.

Mindezek felismerésében nagy segítségemre voltak a tandempartnereim.

Nagyszerű, mesélj nekünk a tandempartnereidről! Először is hadd gratuláljak, mert nem jellemző az, hogy a nyelvtanulók – legyőzve a félelmüket – részt vesznek a nyelvcserében. Te az elsők között voltál, aki ezt bevállalta. Milyen tapasztalataid vannak?

Legyünk őszinték, olyan volt ez, mint beleugrani a mély vízbe. Fogalmam sem volt, mi ez, csak azt mondtad, szükség van rá és én megtettem.

Az első tandempartnerem egy moszkvai férfi volt. Visszagondolva, valóban bátorság kellett hozzá. Egy vadidegennel, 20 szavas orosz szókinccsel kezdtem el oroszul beszélgetni. (A 20 szó erős negatív túlzás. 😊 A szerk.)

Nem volt könnyű hozzászokni az orosz mentalitáshoz sem. A tandempartnerem mindenáron magyarázatot akart a magyar nyelvtani jelenségekre és mindig azonnal. Nem nagyon volt türelme várni. Előfordult, hogy hajnali ötkor küldött üzenetet. Aztán az ő kedvéért magyar őstörténetet írtam oroszul. De ezeket leszámítva, nagyon sokat tanultam tőle is, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vágjon bele a nyelvcserébe.

A második partnerem egy nagyon okos, intelligens nő volt, aki Magyarországon él. Sajnos a körülmények elsodortak bennünket egymástól, de ma is nagy szeretettel emlékszem rá és az ünnepek alkalmából mindig köszöntjük egymást.

A mostani tandempartnerem már a barátnőmmé vált. Hetente legalább egyszer beszélünk és rengeteget tanultunk egymástól. Nemcsak a nyelvet vagy a kultúrát, hanem minden mást. Receptekről, női dolgokról is beszélgetünk. Együtt tanultuk meg például azt is, hogy nem baj, ha hibázunk, a fő, hogy megértsük egymást.

Voltak nehéz pillanatok az elmúlt három év alatt?

Igen, voltak és vannak is. A kezdeti technikai problémákon túl az előbb említett stagnálás, ill. az, hogy nehezen mentek a fejembe az új dolgok.

Azután az is, hogy nem nagyon tudom elengedni a nyelvtant. Ragaszkodom a különleges, néha nyakatekert mondataimhoz, amiket mindig megtanulok.

Általában úgy tanulok, hogy leülök, mindent kipakolok és közben szeretek írni. Időbe és energiába telt, hogy rájöjjek, az orosztanulásban ez nem mindig hasznos.  

A mélypontok ellenére eszembe se jut, hogy abbahagyjam, abbahagyni már nem tudom. Az orosz az életem részévé vált, és olyan ez, mint egy jó értelemben vett függőség. A kedd este, amikor a csoportos óránk van, szent számomra. Olyankor soha nem szervezek más programot.

A nehéz pillanatokban az is segített, hogy a csoporttagokkal nagyon jó barátok lettünk és tartottuk / tartjuk egymásban a lelket, ha szükséges.

Hallhatnánk még többet erről a csoportról?

A csoportunk összetartása egészen kivételes. 2020 áprilisában kezdtünk együtt oroszt tanulni, már több, mint három éve. Amikor a világjárvány idején a Berlinben lakó csoporttársunk hazalátogatott, nálam töltötte a karantén idejét és együtt főztünk borscsot. Egy másik csoporttagunkkal voltam először Szolnokon, a Balalajka orosz étteremben. Ősszel pedig találkozót szervezünk, amit nem könnyű összehozni, hiszen az ország különböző pontjain lakunk.

Mivel motiválod magad?

Őszintén megvallva nincs meg bennem az égő vágy, hogy naponta foglalkozzak vele. Eleinte a tanulópárommal sokat oroszoztunk, de ma már erre nincs időnk.

A leginkább mindig valami új dolog lendít ki a motiválatlanságból. Nagyon szeretem hallgatni Szergejt, aki az In Russian from Afar YouTube-csatorna szerkesztője. Igazán tetszenek a videói, sokszor hallgatom őket.

Szívesen olvasom Kőrösi Bálint posztjait és nézem Olga Jarellt, aki az Amazing Russian videóit készíti.

Ha a nehézségekről beszéltünk, ejtsünk szót a nagy pillanatokról is! Voltak ilyenek?

Igen, és ezek mindig nagyon sokat jelentenek. Nagyon jó érzés, ha jártomban-keltemben orosz beszédet hallok és megértem. Ez már többször is megtörtént velem.

Az is nagyon motiváló, ha a tandempartneremmel jól sikerül a találkozó.