És…. örömmel jelentem, az angolozás folytatódik. Tudom, az angol már sokaknak okozott örömet, mert elhiteti velünk, kezdő nebulókkal, hogy a nyelvtanulás nagymesterei vagyunk. Mint egy németjuhász a gazdájával, hogy ő a világ legjobb kutyaidomárja. Most hol tartok?
A 0. szintről az 1-re léptem. :)))))))))) És a legfontosabb, hogy már nem kell mindig néznem a szöveget, hanem hallás után is megértem. Ne felejtsük el, hogy úgy indult a dolog, semmit nem értettem. A minap egy bő egy órás szövegben három ismeretlen szót találtam. És egyre jobban felfoghatónak tűnnek a rövidítések, a szerkezetek, bár továbbra is furcsa számomra, hogy egy ige kijelentő vagy felszólító mód is lehet. Továbbra is nehéz elfogadni, hogy az angol nem igazán „tüchtig”: nincsenek utalószók, kötőszók, gürizni kell azért, hogy megtaláljam a szerkezetek határát.
Nem akarlak untatni ezzel tovább, hiszen az angollal szinte mindenki találkozott már. Mit szeretnék mégis elmesélni neked?
Hogy mindezt nem tankönyvekből, nem feladatok megoldásával vagy szabályok tanulásával értem el. Lassan papagájnak érzem magam, amint ismételgetem: storytelling, storytelling, storytelling… (történetek mesélése) Nem baj, hátha minél többen meghallják és elhiszik, hogy lehet így is idegen nyelvet tanulni.
Egy orosz ismerősöm kérdezte, hogyan tanulom a szavakat. A válasz: SEHOGY! Tényleg nem szükséges külön szavakat magolni, hiszen a történetek visznek előre, a szavakat pedig megértem a szövegkörnyezetből is. Mivel a kifejezések ismétlődnek, a történet végére megtanulom az új szavakat is.
Hogy ez túl szépen hangzik? Túl szép is. Mert nem kérdés, akarok-e ma vagy holnap vagy holnapután angolozni. Nem probléma, mikor találok szabadidőt az újabb sztorik meghallgatásához. Mert annyira érdekes, hogy alig várom, mikor vehetem újra elő. Nem keresek kifogásokat, hanem csak egyszerűen hallgatom, hallgatom, hallgatom … Beszélni egyelőre nem akarok. Majd annak is eljön az ideje.