Legendák keringenek arról, hogy a gyerekek milyen gyorsan tanulnak meg egy idegen nyelvet. Természetesen elsősorban “célnyelvi” környezetben. A szülők még a megszólalással birkóznak, a kicsik meg már folyékonyan kommunikálnak: beszélgetnek a barátaikkal, nézik a tévét stb.
Vajon ennyivel gyorsabban tanulnak a gyerekek? Vagy nekik jobb az ún. nyelvérzékük? Valószínűleg nem, de valamit mégis másképp, jobban csinálnak és ezért eredményesebbek.
A gyerekek természetes módon sajátítják el a nyelveket.
Az elején nem beszélnek, legfeljebb az anyanyelvükön, csak igyekeznek megérteni, amit látnak és hallanak. Először mutogatva, kézzel-lábbal, de mindenáron kommunikálnak. És nincsenek gátlásaik, nem félnek attól, hogy valamit rosszul mondanak, rosszul ejtenek ki, hogy nem jól tudják a nyelvtant.
Ezzel szemben mi, felnőttek tele vagyunk gátlásokkal: talán valamit nem jól értünk, nem jól fejezünk ki, hibásan jegyzünk meg, rosszul rögzül. Attól is tartunk, hogy nem jól ejtjük ki a szavakat, és a legfőképpen attól, hogy ostobának néznek bennünket. Ráadásul mi, felnőttek munka után fáradtak vagyunk ahhoz, hogy foglalkozzunk a nyelvtanulással, pedig a naponkénti rendszeres foglalkozás nélkül nehéz előre haladni.
Ezek szerint reménytelen, hogy egy felnőtt „normális” időn belül megtanuljon pl. oroszul, nem évekig kínlódva a tanulással? Nem, nem reménytelen, van megoldás.
Utánozd a gyerekeket!
